Ebben a történelmi közegben határozta el Ratkay József párthívei biztatására, hogy indul az 1901-es választásokon. Jól kiépített személyes kapcsolatai folytán meg volt a párton belüli támogatottsága, de nem lehet letagadni, hogy személyes adottságai is megfeleltek egy ilyen szerepre. A bizonytalan, egymással összemosódó kormánypárti és ellenzéki programok híg közegében egy nála műveltebb, elméletibben gondolkodó elme könnyen fennakadt az ellentmondások szövevényén, de őt az ilyen akadályok nem zavarták. A legbonyolultabb politikai kérdésekben kézzelfogható igazságokkal asszociált, nem zavarta a mélyebb összefüggés hiánya. Szokatlan, néha a gátlástalanságig bátor érvelését olyan frappánsan és szellemes formába öltöztetve vágta ki egy perc alatt, hogy hallgatósága a mutatvány hatásától lenyűgözve el sem tudott gondolkodni logikán, igazságon és tényszerűségen. Ezek a szempontok őt magát sem érdekelték. Számára a politika ugyanolyan vállalkozás volt, mint az üzlet. Nem érdekelte más, csak az, hogy el tudja adni a portékát, amit el akart adni és úgy, hogy akik megkapják, úgy érezzék, hogy jól jártak.

Betartotta a játékszabályokat, amikor tetten érhető volt, ha megszegi, de ezen kívül mindent szabadon használt. Érzékei pontosan működtek, esze már a cselekvés következő fázisára ügyelt, rögtön átlátta, milyen veszélyt kell elkerülnie, hogy amit mond az hatásos legyen és megfeleljen annak, amit hallani kívánnak tőle. Gondolkodása annyira perchez és helyzethez igazodóan gyakorlati volt, hogy a megfontolt, elméleti gondolkodó elme hatását keltette vele. Szellemes fordulatokkal tűzdelt, eleven, életszerű megnyilatkozásai önmaguktól jöttek és kerekedtek ki belőle, szellemesen és frappánsan rímeltek a helyzetre és élvezet volt hallani. Úgy kínálta magát, hogy szinte oda sem kellett figyelni arra, amit mond. Azzal tudott elérni ilyen hatást, hogy ösztönös érzéke volt a dramaturgiához. Nem élt a szónoklatok szokásos és elcsépelt patetikájával, beszéde úgy volt felépítve, olyan arányos léptékű, felfelé ívelő tagoltsággal, amelyben minden elem a hatás kiváltásának szertartását szolgálta, miközben éberen figyelte a hallgatóság hangulatát, bármelyik percben képes volt módosítani és hibátlanul elkapta a pillanatot, amikor az érdeklődés tovább már nem volt fokozható és egy találó csattanóval megkoronázhatta kommunikációs művét. Olyan öntudatlan, ösztönös tehetséggel beszélt, ahogyan csak a született szónokok tudnak, és amelyben a mondanivaló hitelességét oly sokszor pótolni képes a személyiség szónoki tehetségének hitelessége. Nem lehet letagadni, hogy az ilyen adottságok mindig is hozzátartoztak a politikai fegyvertárhoz, de az biztos, hogy egy nagy ráébredést hordozó, katartikus politikai helyzetben, mint amilyen például 48 volt, lehetetlen lett volna a legközépszerűbb politikusnak is csak ebből megélni. Mégsem lehet ennyivel elintézni a dolgot.

Ratkay József rendkívül tehetséges, jobb sorsra érdemes ember volt. Ha műveltebb tett volna, ha lett volna benne tényleges szellemi és erkölcsi szenvedély, akkor korának jelentős hatású személyiségévé válhatott volna, de akkor nem ér el ilyen sikereket a politikában. Mert Ratkay József kora a közeledő válság kora volt, egy politikai rendszer hanyatlása, amelyben éppen ezeknek a tartalmi elemeknek a hiánya tette őt képessé a hatásos érvényesülésre. És ő korának gyermeke volt, képes volt megtestesíteni saját ellentmondásaiban kora ellentmondásait, ezért szónoki művészete, ha nem is tartalmi hitelességet, de a kor szellemének hitelességét feltétlenül megjelenítette. És a világ soha, sehol nem vár mást egy politikustól. Ha a történelem felfelé ívelő korszakot él, személyes és katartikus élménnyé válik, akkor a közélet úgy válogatja ki a maga számára politikusait, hogy személyükben az ember rész közelebb van a közéletihez, a szónoki hatás elengedhetetlen feltétele az erkölcsi tartalmú emberi hitelesség lesz. A kor követelménye volt és nem Ratkay Józsefen múlott, hogy alkalmas lett politikai szerepre.

görgess!            mi ez?           könyv >